Turistajelzések a BakonybanSzámos túraútvonal érinti Bakonybélt, vagy indul a településről, kisebb-nagyobb kirándulásokra hívva a csendre, nyugalomra vagy aktív kikapcsolódásra vágyókat és a természet szerelmeseit. Legjelentősebbek a Bakonyon is átvezető Országos Kéktúra útvonala ( kék sáv (K-) jelzés), a Közép-dunántúli piros (P-), a Dornyai Béla emlékutat jelölő sárga (S-) és a Rómer Flóris emlékutat jelölő zöld (Z-) sáv jelzések. A környék turistajelzései, hasonlóan az országos jelzésekhez, fehér négyzet alapba festett kék, piros, sárga, zöld színű sáv, kereszt, négyzet, kör, háromszög, Ω (barlang) és L jelzések lehetnek.A főjelzések a sáv jelzések. A mellék- (leágazó) jelzések formái azt a tereptárgyat szimbolizálják, amelyhez vezetnek, színük pedig annak a főjelzésnek a színével egyezik meg, amelyikből leágaznak. + összekötő utakat, útváltozatokat, leágazásokat jelöl □ menedékhelyre, közlekedési lehetőséghez vezet О forráshoz vezet ∆ kilátóhoz, kilátóhelyhez vezet Ω barlanghoz vezet L várromhoz vezet
A jelzések együtt haladását – szabványos felfestés esetén – csak azonos tereptárgyra jelölték, azonban azok az erdőgazdálkodási munkák során megrongálódhatnak, eltűnhetnek, vagy az idő múlásával lekophatnak. Figyelem! Turistatérkép nélkül ne induljunk útnak! A területet bemutató térképeket a településen számtalan helyen megvásárolhatjuk. Ha elvesztenénk a jelzést, legjobb, ha visszatérünk az utolsó jelzéshez és figyelmesen, a térkép segítségével próbáljuk megtalálni a folytatást!
|