Középkori előzmények A Szent István által 1018-ban alapított monostor helyének kiválasztásában a hagyomány szerint Szent Günther játszott fontos szerepet. A szép völgy kedvező fekvése, a patak közelsége miatt, ez a hely alkalmasnak látszott a szerzetesi életre, s a közeli barlangok még a remetéskedésnek is kiváló helyet nyújtottak. A néphagyomány is a Szent Királyhoz kapcsolja az alapítást, természetesen a remetéket sem hagyva ki: „István király két sógora, Gellért és Menyhért (az idegen német nevet egy közismertebbel helyettesítették) itt remetéskedett, az egyik a Szentkútnál, a másik meg ahol a bakonybéli temető van. István nem tudta, hogy hol vannak és kihirdette, hogy aki megtalálja őket, azt megjutalmazza. Egy szentgáli kanász is erre járt, és gondolta, hátha rájuk talál. Meg is találta őket és értesítette a királyt. István király lóháton jött, és a kanász, Gál, vezette gyalog. Ahol most a templomunk van, ott akkor mocsár volt. István király lova megsüllyedt és azt mondta: itt építtettek templomot.”
A középkori templom formájáról, méretéről semmit nem tudunk, azt csak néhány oklevél említi. A monostor azonban fontos közigazgatási központ (hiteles hely) lett. Könyvtára a 13. század második felében, tudományos jelentőségében a pannonhalmi és a pécsváradi monostorok könyvtárai után  következett. A monostor, a templommal együtt 1287-ben leégett. Értékes egyházi relikviák, oklevelek és a könyvtár pusztultak el az épülettel együtt. Pusztulásának nyomai még 1347-ben is kivehetőek voltak.
A török kor megpróbáltatásai nem kímélték a templomot sem, noha a 18. század elején visszatérő szerzetesek a romok között még azonosítani vélték a középkori szentélyt, s annak helyére építették fel első kápolnájukat.
1902-ben csatornázás közben, a mai barokk épület nyugati és déli oldalán középkori padló- és idomtéglákat, valamint vörös márvány töredékeket (valószínűleg sírkő) találtak. A „kutatást” irányító Sörös Pongrác az érdekesebb téglákat lerajzolta és elküldte a pannonhalmi régiségtárba.
A fentiek alapján biztosra vehető, hogy a középkori épületegyüttes a mai barokk komplexum helyén állhatott, bár a középkori hagyományoknak megfelelően temploma keletelve lehetett, vagyis szentélye nem nézhetett a mai tájolás szerinti nyugati irányba.
Barokk-kori építkezések A középkorban az apátsághoz még nem tartozott település, legalábbis írásos nyoma nincs, s a régészeti terepbejárások alkalmával sem találtak nyomokat. A 18. század elejétől kezdve azonban, az apátsági templom plébániaként is kezdett működni, mivel 1721-től a rend jobbágyokat telepített a monostor köré. Az új templom építésekor tehát a közösségnek nem csak a maga szükségleteire kellett gondolnia, hanem a falu gondozására is alkalmas épületet kellett létrehozni. Az első templomot 1719-ben egy pápai kőművessel építtették, de az magától összeomlott. Ezért 1721-ben Győrből hívtak egy másik mestert, s az újjáépítés után 1726-ban már volt orgona, így a szerzetesek a zsolozsmát is közösen kezdték el végezni.
 A ma is álló templom alapkövét 1750. május 29-én Sajghó Benedek pannonhalmi főapát rakta le, de az építéseket a megbízott kormányzó, Pirnecker Emilián irányította. Felszentelése 1754. július 31-én történt meg, amelyet szintén Sajghó Benedek főapát végzett nagyobb papi segédlettel. Ekkor az épület már szinte teljesen készen lehetett, bár a berendezés még hiányzott. A templom teteje 1780. július 30-án, egy vasárnapi napon keletkezett tűzvészben teljesen leégett, majd a tető nélküli templomot - a falakat és a boltozatot – egy roppant zápor augusztus 21-én teljesen eláztatta, az épület életveszélyessé vált. A helyreállítási munkálatokkal csak 1782. novemberében lettek kész.
Noha az épületet többször  felújították, tornyát-toronysisakját átalakították, lényegében ma is barokk formáját őrzi. 18. századi állapotáról az 1758-ban készült főoltárképen való ábrázolás alapján lehet fogalmunk, mivel az alapító királyi pár lábainál az egész monostort megfestették. Az akkori és a mai helyzetet összevetve bátran állíthatjuk, hogy az épület külső formája az évszázadok alatt nem változott sokat.
Újabb lépést jelentett a monostor történetében, amikor 1950-ben a népi demokrácia betiltotta a szerzetesrendeket, így a bakonybéli monostort is. A bencés szerzeteseknek 1950 októberében el kellett hagyniuk az épületeket, helyükbe hatvan gráci irgalmas nővért internáltak. A temetőben nyugszanak mindazok, akik hazájuktól távol, itt haltak meg. Később a főépületben szociális otthon működött.
1991-ben a Pannonhalmi Szent Benedek Rend visszakapta a béli apátság és a park tulajdonjogát, 1998-ban pedig megalakult a Béli Szent Mauríciusz Monostor, hogy megőrizhesse és továbbadhassa a csaknem 1000 éves hagyományokat az utókornak.
|
