Bakonybél Község Önkormányzata
© Minden jog fenntartva

 

Különleges este Bakonybélben

     

Különleges programon vehettek részt Bakonybélben a Cseh Tamás emlékestre érkezők.

   Meghitt helyszínen, a Borostyán-kúti kápolna mögötti erdőben, a keresztút alatt állították fel a színpadot, köré pedig a kápolna eddigi felújítását támogatók neveivel vésett padokra, valamint az erdei hangulatot még inkább A közönség háttérben a kápolnával és a keresztúttalerősítő tuskókra foglalhatott helyet a mintegy félszáz embert számláló közönség. Az amfiteátrumszerű helyszín varázsát még inkább növelte a sötétben azt körbevevő fáklyák barátságos fényeinek sora, miközben kissé távolabb, a kápolnát, a tavat, valamint a Szent Gellért és Szent Günther egykori vélt remetebarlangját magában rejtő hatalmas sziklákat reflektorok világították meg.
   A különleges programot egy Cseh Tamás dallal a helyi RETRO együttes, majd köszöntőjével Varga Róbert újságíró, az est házigazdája, a szervezők közül Anzelm testvér, a Szent Mauríciusz Monostor szerzetese, valamint Baky György, Bakonybél polgármestere nyitotta meg.
A RETRO együttes   Az est során több meglepetés, változatos program várta a megjelenteket. Cseh Tamás dalok előadásával, Cseh Tamás és Bereményi Géza dalszövegeinek elszavalásával emlékeztek a fellépők a nagy művészre, valamint magával ragadó filmvetítéssel elevenítették fel Cseh Tamás Bakonybélhez és a helyszínhez fűződő szoros kapcsolatát. A kezdeményezést beszédében a szerzőtárs és igaz barát, Bereményi Géza is üdvözölte.
   Az est során fellépett Pitti Katalin, Víg Mihály, Dávid Roland, a helyi RETRO együttes, valamint Baky György polgármester is. Szerepelt Borteleki Gábor a Cseh Tamástól kapott gitárjával. A helybeliek közül Klesitz Róbert, Felföldi Andrea, Pék Judit, Szekrényes Zita egy-egy Bereményi dalszöveg elszavalással emlékezett Cseh Tamásra. Megszólalt az egykori indiántárs, Pitti Katalin és a Szent Mauríciusz Kamarakórus a kápolna előttGiem Péter, valamint a Szent Mauríciusz Monostor szerzetesei közül Ábel atya és Izsák testvér is. A színpadi műsor zárásaként a helyi Szent Mauríciusz Kamarakórus Baky György és Csuti László gitár és ének kíséretével adott elő egy Cseh Tamás dalt.
   A jó hangulatú rendezvény után Pitti Katalin operaénekes a Szent Mauríciusz Kamarakórus tagjaival a kápolna előtt előadta az Ave Maria-t, majd közös énekléssel, az Adjon Isten jó éjszakát című dallal köszönt el a meghatott közönségtől.
   Az est során a téglajegyek és szögjegyek árából befolyt összeget a Borostyán-kúti kis kápolna felújítására fordítják majd, így tisztelegve a település díszpolgára, Cseh Tamás régi álma előtt.


2010-07-24 - Szökrényes Anita

        vissza